Váltások

Olyan energiák működnek mostanság, amelyek elveszik néha a józan eszét az embernek. Túl gyakran hangzik, hogy ami/aki nem szolgálja az érdekünket, azt el kell hagyni, el kell engedni, le kell cserélni, változtass!
Ez így is van, én is így gondolom.
De nem anélkül, hogy megpróbálnád a dolgokat jó irányba terelgetni, vagy megtenni minden tőled telhetőt azért, hogy jobban érezd magad, vagy megpróbáld harmonizálni életedben, jóvá tenni a dolgokat, kapcsolatokat, helyzeteket, bármit.
A Tan szerint: ami a tiéd, azt úgysem veszítheted el, nem birtokolhatsz semmit, ami nem a tiéd, mindent csak átmenetileg használhatsz. Ez is igaz. Ezen eszme zászlaja alatt, manapság az emberek úgy cserélgetik a barátaikat, és a párjaikat, az elveiket, a tanokat, mint az alsóneműjüket.
Ismét egy félreértelmezett spirituális Tan.
Mint a tükör törvénye, amely azzal etet, hogy minden, amit látsz, Te vagy. Na de erről majd máskor.
A másik manapság elterjedt kedvencem, amikor magukat rettenetesen spirituálisnak hívő emberek a teljes érzéketlenség felé törekszenek, persze mindezt a szeretet, elfogadás, stb. hangzatos fogalmak zászlaja alatt.
Azaz akinek érzései vannak, és ezt ki is nyilvánítja, például ha megbántja valami, fájdalmat, netán dühöt, haragot, ellenszenvet, viszolygást, vagy bármit érez, ami nem ájult szeretet, az még nagyon nincs rendben.
Hozzájuk képest, természetesen. Lesajnálóan szembesítik a "hibájával", hogy mennyire sok tanulnivalója van, erősítve benne a kisebbségi komplexust, vagy azt az érzést, hogy bárhogyan is próbál a "nagyok", "fejlettebbek", "tudatosabbak" után kapaszkodni, bizony még nagyon messze van onnan, tán el sem éri azt...
Ettől aztán az ismét dühöt, féltékenységet, irigységet növeszt, amely pontosan az ellenkezője, mint amire törekszünk a szellemi úton.

A spiritualitás szellemiséget jelent. A spirituális ember az, aki közel van a Szelleméhez. Aki rábízza magát erre a vezetőre, aki nem egóból él - van egója, de nem az uralkodik rajta -, hanem belső vezetőjére hagyatkozva, és a szeretet útján jár. Talán a legnehezebb életfeladatunk ez. Megkérdezni magunktól minden tettünk előtt, minden szavunk kimondása előtt: MIT TENNE MOST A SZERETET? Aki közel van a Szelleméhez, az szeretetet érez.
Aki kioktat, lesajnál, földbe döngöl, kéretlen tanácsokat osztogat, az még nagyon nincs ott, ahol gondolja magát, van viszont óriási spirituális egója. Van tudás, de nem tudja megélni.

Minél közelebb van valaki a Szelleméhez, annál inkább elcsendesül... akkor sem válaszol szívesen, ha kérdezik, mert benne van a félsz, hogy úgysem értik a szavait.
És minél távolabb kerül valaki a Szellemétől, annál nagyobb az egója, mégha ezt a magára mázolt spiri masszával próbálja is elkendőzni.

Tudatminőségek.
Vannak.
Nyitottabb, zártabb, ilyenebb, olyanabb, fejlettebb, fejletlenebb, bár tévedés ne essék, nem csak felfelé irányuló fejlődés van. Az evolúció sem azt jelenti minden esetben, hogy egyre fejlettebb lesz a lény, azt jelenti alkalmazkodik a körülményekhez a számára legmegfelelőbb módon.
Tehát fejlődésünk bizony a közegtől is függ.

Na ezért függesztettem én fel a fészbuk-tagságomat.
Mert ez a közeg sok mindenre alkalmas (jó dolgokra is egyébként, sokat tanultam én is) de arra, hogy a Szellemedhez közelebb kerülj, arra a legkevésbé. Alkalmas például a fentebb említettekre, olyan hely, ahol bebizonyíthatod hogyan vagy képes alkalmazkodni a környezetedhez.
De erről is tán majd máskor.

No, visszakanyarodva, valójában azt példázza a folyamatos váltásokra való kényszer, hogy még mindig mennyire nincsenek rendben az emberek belül, mennyire kevéssé vannak saját belső önvalójukban, mennyire kevéssé ismerik saját isteniségüket, mennyire kevésbé ismerik saját magukat.
És mennyire kevéssé ismerik ezt be. Mert az ciki, egy spiri ember nehogymár...
Inkább keresünk új tanokat, új párkapcsolatot, új barátokat, kapkodunk fűhöz fához, mondván, ami idejétmúlt, és nincs vele dolgod, lépj túl rajta, béke vele! Ma még ebben hisznek, vagy téged szeretnek ájultan, másnap nem csak elhagyják, de még meg is tiporják, nevetségessé teszik. Vagy a leggyakoribb, amikor már emelkedettnek hiszik magukat, hirtelen "megvilágosodtak", vagy bármi váltás történt kívül, vagy belül - leginkább kívül egyébként -, egyszerre nagyon magas lóról kezdenek visszafelé beszélgetni... ahelyett, hogy megbecsülnék, amijük van, mert nem véletlenül kapták. És tényleg csak akkor engednék el, ha már nagyon nincs vele dolguk.

Más az elengedés, és más az eldobás, elhajítás.

Eldobhatós mára minden, ami körülvesz minket.
Mint műanyag poharakat dobjuk szemétre a szeretteinket, a használati tárgyainkat, a párjainkat, a barátainkat. Feledve az együtt töltött időt, a sok örömet és tapasztalatot, amit adtunk, kaptunk egymástól, nem szeretetben elbocsátva, hanem haraggal, dühvel, sértettséggel, sárdobálással, kiosztással, leosztással...

Azért az értékeinkre szerintem vigyázni kéne: szerelem, barátság, értékes tanok... mert ezek nem minden bokorban teremnek egy élet alatt.
Ki ismeri még azt a szót: hála?
Ki ismeri még e szó jelentőségét?
Hálásak vagyunk-e legalább önmagunkban azoknak a dolgoknak, embereknek, történéseknek, tanoknak, akik hozzásegítettek ahhoz, hogy ma ott vagyunk, ahol?
Vagy jön egy újabb mester, egy újabb guru, egy még fantasztikusabb látó, tanító, nagy tudású barát, és sutba a régivel.

Mindig újat és újat keresünk, elhallgattatva a bennünk tomboló, ordító űrt, vágyat, egy jobb, egy szebb, egy okosabb, egy hasznosabb, egy érdekesebb, vagy csak szimplán az újdonsága miatt varázslatos másikért, aki majd megláttatja velünk önmagunkat.
Vagy csak pusztán azért, mert szeretetem iránta addig tartott, amíg nem mondott ellent, nem volt más véleményen. Találtunk egy másik kapaszkodót, most már el lehet engedni amit, akit eddig annak használtunk.

Rendet kéne tenni kicsit az őrülten forgó világ közepette is saját fejeinkben.

Visszatérni és nem eldobni, az értékeshez: hála, őszinteség, elfogadás, megértés, tolerancia, becsület, tisztelet...

Az Univerzum nem szereti az űrt, kitölti azt.
Az Univerzum ad nekünk cirka 47 lehetőséget az újrakezdéshez.
Az Univerzum türelmesen nézi, hogy mit teszel önmagaddal, a barátaiddal, a tanítóiddal, mestereiddel, családoddal, gyerekeddel, pároddal, türelmesen nézi, nem büntet, és nem bírál.

De, és csak halkan jegyzem meg, mint ahogyan ő is teszi: mindeközben a karma is dolgozik ám. Szépen csendben gyűjtögetjük a ládácskánkba, puttonyunkba a karmacsírákat, amelyek idővel szépen szárba szökkennek, amikor is dolog lesz ám vele.

Felgyorsult világunkban olybá tűnik, minden és mindenki pótolható, és ezt el is hitetik egyesek másokkal: nem számít senki és semmi, csak TE! Az a fontos, hogy TE jól érezd magad, minden más le van...
De kérdezem én: mitől is érzed jól magad? Jól érzed-e magad attól, hogy átgyalogolsz, megtiporsz, eldobsz másokat? Ha esetleg mégsem, azt jelzésértékűnek veszed-e, hogy letértél az ösvényedről?
Nézz magadba: mit érzel, amikor fájdalmat okozol másoknak önmagad marha nagy keresése közepette? Ja, persze, tudom, újabb spiri tan: ha neki fáj, az róla szól, nem rólad... És ha nem tud valaki simán átsiklani, afölött, hogy bántás érte, akkor még nagyon sok tanulnivalója van, és sehol sincs hozzád képest természetesen.

Az persze eszébe sem jut a sok okoskának, és nagy tudásúnak, amit úgy hívnak tapintat, empátia. Amely fogalmak egyébként a szeretet fogalomkörébe vastagon beletartoznak. Mert, ha szeretsz, tapintatos vagy, empatikus, és ha már nem is tudod, de legalább megpróbálod a másiknak a lehető legkevesebb rosszat okozni.

Most viszont nem ez van. Sőt. Kifejezett kéjt érzékelek némelyekben, amikor oktatnak, lesajnálnak, kiosztanak másokat. Majd a végére odabiggyesztik, hogy az ember tuti elhányja magát: szeretlek <3.
"Egy fogalom (pl. szeretet) gyakori ismételgetése azt a KÉPZETET kelti elménkben, hogy valamilyen közünk van hozzá, hogy az minket jellemez. A valódi szeretet elfelejtésének, elkoptatásának legbriliánsabb eszköze a szó gyakori írott, illetve verbális ismételgetése. Óva intelek azoktól, akik sokat BESZÉLNEK róla! Kik azok, akik sokat BESZÉLNEK róla?" by Szabad Gondolat.

Egyensúly kéne, de nagyon. Kifordítják a Tant, kifordítják a világot önjelölt csatornázók, guruk, mesterek, tanítók, de a félreértelmezett Tanok követői is.
Nincs valami rendben, nagyon nincs.... Éppen attól távolodunk a leginkább, amelyet szédülten, minden erőnkkel keresünk: Istentől önmagunkban.
Lucifer viszont hátravetett fejjel kacag, sátáni módon.
Vegyük már észre mi zajlik...

Megjegyzések

  1. Köszönöm az érdeklődésedet! :)

    magduska@t-online.hu
    mariamagdalena7535@gmail.com (itt tudunk chatelni is)

    Folytattam ezt az elmélkedést a Váltások - még c. írásomban. :)

    VálaszTörlés
  2. Ja és itt is vagyok: www.magdalena-eOldal.hu :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Sötétség, Sátán, Lucifer, Ördög

In Memoriam Sári

Elengedés